Hat éves voltam, amikor végre megtanultam biciklizni. Olyan büszke voltam, hogy anyukám intelmei ellenére kimentem az utcára a barátnőmmel, hogy bringázzunk egyet. Ő jóval ügyesebb volt nálam és lement egy meredek dombon, én pedig utána mentem. Ahogy felgyorsult a bringám, annyira megijedtem, hogy elengedtem a kormányt és a pedált is. Hatalmasat estem, mindenem összetört. Ezután a két térdem már sosem volt a régi, olyannyira nem, hogy gyógytestnevelésre kellett járnom és a sportot kizárhattam az életemből. Mindig magamat okoltam, hogy nem hallgattam anyukámra. Csak pár éve tudtam meg, hogy hordozója vagyok a Duchenne izomelhalásos betegségnek, így valószínűleg egyébként sem lettem volna alkalmas a versenyszerű sportra, pedig mindig szerettem volna, ha a szüleim ezért lesznek büszkék rám.
Szerintem sejted a tanulságot, hogy a sikerhez meg kellett volna tartanom a kormányt és az ijesztő helyzet ellenére mozgásban kellett volna maradnom. Jelenleg is épp erre készülök, a négy és fél éves kisfiam, Marci Duchenne izombetegségére fogom összegyűjteni a génterápiához szükséges több mint egymilliárd forintot és itt nem fogok megállni. Szociális szakemberként a véremben folyik a segítés, ezért Marci sorstársait is támogatni fogom az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítványunk által, hogy az élsportnál egy sokkal nagyobb életcélért lehessek büszke magamra.
Ha támogatni akarod munkánkat és segítenél esélyt adni a gyermekek mozgásban tartásához itt teheted meg:
ÍGY SEGÍTHETSZ TE IS KÖNNYEBBEN MINT GONDOLNÁD!
Ha szímptaikus számodra az, amit a Duchenne izomdisztrófiás gyermekek mozgásban és életben tartásáért teszünk, pillants rá arra, hogy mivel segítheted Te is a saját lehetőséeidhez mérten legjobban a munkánkat és a gyermekek életben maradását! Megnézem >>
Commentaires